Enter your keyword

Mikor vegyünk fel hitelt?

Harmóniában a pénzügyekkel

Mikor vegyünk fel hitelt?

 

Szeretnénk weboldalunkat úgy szerkeszteni, hogy minél inkább közvetlen politikai megnyilvánulásoktól mentes maradjon és lehetőleg gazdasági témákat követve adjon útmutatást, ill. támpontot a minket olvasóknak. Amikor azonban ügyfeleink ezt a kérdést teszik föl nekünk, igen nehéz objektív és csak gazdasági mezsgyéről választ adni. Mivel a politikai intézkedések jelentős befolyással vannak a gazdaság életére, óhatatlanul válaszunk szempontjai között szerepeltetnünk kell azt.

Úgy vélem, aki általában, de leginkább most legfeljebb 1 éves távlaton túl tanácsot mer, akar adni gazdasági lépéseket illetően, nagyon messze jár a felelősségtől. Manapság igazán sok kétellyel találjuk szembe magunkat. Határokon belül maradva sem igazán megnyugtató a helyzet és ezt tetézi, hogy az Európai Unió több államát is csőd fenyegeti. Ennek lehetséges kimenetele egy még gyengébb euró, mely magával rántja a forintot is. Persze ott a lehetősége annak, hogy az Európai Központi Bank segít és ügyes kormányzással a bajba jutott országok gyorsan talpra állnak. A másik, még szintén porondon lévő téma a recesszió, melynek veszélye még nem múlt el. Különböző elemzői vélemények és hírek osztják meg a hallgatóságot. Vannak, akik w recesszióról beszélnek, melyben a második hullámvölgy esélye még mindig kb. 40 %. Ezt azonban ellensúlyozzák azok a hírek, hogy pl. az amerikai gazdaság várakozáson felül teljesített – az elmozdulás lehet, igen csekély. Tovább gondolva az autóipar helyzetét, szintén igen borús a kép, azonban az informatika fejlődik. Ezt a kérdés sort pro és kontra, igen hosszan lehetne folytatni és megnyugtató végeredményt nem kapnánk.

Ha az ember megáll egy pillanatra és helyzet elemzést végez, néhány szempont figyelembe vételével döntésre juthat. Ha igazán őszinték akarunk lenni, a bizalmat vagy bizonytalanságot leginkább magában keresheti az ember.

A legfontosabb kérdés, van-e szükség változásra, amihez tőke kell. Ilyen lehet a túl kis lakás, vagy vállalkozás beruházás, egyedi igények kielégítése, kialakult családi helyzet rendezése, stb. A második kérdés, milyen környezetben kellene lépnünk és hogyan lehet ehhez alkalmazkodni. Gondolok itt arra például, hogy alacsony ingatlan árak esetén érdemes-e nagy értékű, nehezen eladható lakásban gondolkodni, vagy felújítandó kis lakásban, amely ráköltve már nem piacképes, stb. A harmadik kérdés, milyen erőforrásokkal rendelkezik az adós és milyen akciótervet képes kidolgozni arra az esetre, ha az erőforrásai változnak. Például a jövedelme, melyet a munkahelye által kap havonta, elegendő-e kifizetni a terheket és ha elveszíti a munkahelyét, képes-e azonnal pótolni a kieső jövedelmet, akár áldozatok árán is.

A felsorolt kérdéseket szinte bármilyen gazdasági környezetben fel lehet tenni. Természetesen szélsőséges helyzetben ezeket a kérdéseket megelőzhetik más, akár az élet fenntartását célzó szempontok, de ez nem ide tartozik. Volt egy gazdasági környezet akkor, amikor 140 Ft-ba került 1 CHF és azt mondták, most jó fölvenni CHF hitelt, mert igen olcsó a törlesztő részlet egyéb devizákkal szemben. Utána volt 190 Ft 1 CHF, akkor azt mondták érdemes fölvenni a hitelt, mert magas az ár, ha visszamegy, sokat lehet nyerni rajta. Ma 220 Ft-ért kapunk 1 CHF-ot, akinek van, szabadulna tőle és átváltaná euró, vagy forint hitelre. Ezek szerint az látszik, minden időben meg lehet találni azt, amiért érdemes hitelt fölvenni. Ha meg lehet válaszolni a fentebbi kérdéseket, az azt követő lépés már a kivitelezés. Értelemszerűen meg kell találni a legjobb, legoptimálisabb megoldást.

A pályán eltöltött sok éves tapasztalattal kimerem jelenteni, hogy nincs megfelelő időpont hitelfelvételhez. Lehetséges, hogy rövid távú gazdasági események hatására nyereség könyvelhető el, de ez beláthatatlan varázsgömb nélkül. Példaként lehetne említeni az EURIBOR csökkenését, így az euróban kiváltott hitelek törlesztő részlete néhány konstrukció esetében akár felezhető. De kérdés, ha a csődbe jutott országok annyira legyengítik az eurót, hogy annak kamata jelentősen emelkedik és még magasabbra száll, mint a mostani forint kamatok… és ismét sok kérdést fel lehet tenni.

Ha lépésre van szükség és ehhez hitelhez kell folyamodni, a mikro és makro környezet vizsgálata után már lehet döntést hozni, amely nem mutat túl 1-1,5 éves távlaton, de ezen semmilyen gazdasági környezetben nem lehet túl látni. Aki elolvasta idáig ezen írást, joggal fölteheti a kérdés, mit kaptam, ami elbillentheti a mérleget dilemma esetén. Jogos lehet a válasz, hogy semmi konkrétat, de ez is volt a célunk. Ugyanis azt szerettük volna megmutatni, hogy nem lehet mérleget billentő tanácsot adni, ezt individuálisan mindenkinek magának kell eldönteni, bízik-e magában, hogy képes most és a jövőben megfelelően reagálni a környezet változásaira.

Kapcsolatfelvétel

a *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező