Enter your keyword

CSOK akadálymentesítési támogatás

Harmóniában a pénzügyekkel

VISSZA NEM TÉRÍTENDŐ ÁLLAMI TÁMOGATÁS AKADÁLYMENTESÍTÉSI TÁMOGATÁS

Akadálymentesítési támogatás igényelhető meglévő lakás akadálymentesítéshez, amennyiben az igénylő saját maga, vagy közeli hozzátartozója (házastárs, egyenes ágbeli rokon, örökbefogadott, mostoha – és nevelt gyermek, örökbefogadó, a mostoha – és a nevelőszülő, testvér), illetve élettársa mozgássérült.

A támogatás összege személyenként legfeljebb 300 ezer forint lehet.

A támogatást hitelintézeteknél lehet igényelni. A hitelintézet a kérelem elbírálása során kikéri a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) szakmai véleményét.

Az akadálymentesítési támogatás a korábbi akadálymentesítési támogatás igénybevételéről szóló szerződés megkötésétől számított 10 év elteltével ismételten igényelhető.

A támogatás a mozgássérültek részére a mozgásukban nem akadályozottak használatára tervezett és a hatályban lévő építési előírások szerint korszerűsített

lakások rendeltetésszerű használatához szükséges többletköltségek finanszírozására szolgál.

Akadálymentesítési munkák a következők:

  • lépcsőt helyettesítő feljáró, rámpa kialakítása,
  • elektromosan távirányítható nyílászárók, nyitó berendezések, távnyitó szerkezetek beépítése,
  • kaputelefon beszerelése,
  • korlátok, kapaszkodók beépítése, felszerelése,
  • ajtó kiszélesítése, küszöbök megszüntetése, padlóburkolat csúszásmentesítése, járda kialakítása,
  • beépített bútorok áthelyezése, különleges elhelyezése, kialakítása,
  • felvonó, lépcsőjáró emelőszerkezet létesítése,
  • elektromos szerelvények, aljzatok, kapcsolók áthelyezése,
  • különleges fürdőszobai és konyhai berendezések elhelyezése, átalakítása, áthelyezése, kialakítása, csaptelepek, szerelvények, eszközök felszerelése, kialakítása a fogyatékosság jellege által indokolt módon és mértékben,
  • higiéniai helyiségek kialakítása és átalakítása, méreteinek növelése, kádak, zuhanytálcák kiegészítő berendezésekkel történő kiváltása,
  • lakás komfortfokozatának növelése céljából gáz, illetve egyéb, szilárd tüzelőanyag mozgatását nem igénylő közmű bevezetése, illetve belső hálózatának kialakítása, központosított fűtés kialakítása vagy cseréje, beleértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is. Akadálymentesítési támogatás esetén a hitelintézet az igénylőtől a támogatásra való jogosultság elbírálásért az ingatlan
  • nyilvántartási tulajdoni lap hiteles másolatának díját kivéve egyéb díjat, illetve ellenszolgáltatást nem számíthat fel.

Ki veheti igénybe az akadálymentesítési támogatást?

A kamattámogatott kölcsön igénybevételéhez az adósnak, adóstársnak, ezek házastársának, élettársának és szülői felügyelete alatt álló kiskorú gyermekeinek, valamint az együttköltöző családtagjainak írásban kell nyilatkozniuk, hogy a 2009. július 1-jét megelőzően hatályos jogszabályok, az 1.1. és az 1.2. pont szerinti kölcsönük nincs, vagy ha van, azt 360 napon belül visszafizetik.

Az 1.2. pont szerinti kölcsönt és az akadálymentesítési támogatást az a magyar állampolgár veheti igénybe, akinek saját magának, házastársának, élettársának és kiskorú gyermekének, együttköltöző családtagjainak a korszerűsítendő és az akadálymentesítési céllal korszerűsítendő lakás kivételével lakástulajdona, állandó használati joga nincs, illetve e jogok bejegyzésére irányuló bejegyzési kérelme nincs folyamatban, továbbá önkormányzati tulajdonban lévő, illetőleg szolgálati vagy munkakörhöz kötött lakásra bérleti jogviszonya vagy lízingelt lakása nincs.

Az alábbi lakástulajdon, illetve tulajdoni hányad közül legfeljebb az egyik pontban foglaltak fennállása megengedett: az igénylőnek, házastársának, élettársának, kiskorú gyermekének vagy más együttköltöző családtagjának

  • együttesen legfeljebb olyan lakás 50%-os tulajdoni hányada van a tulajdonában, amelyet tulajdonközösség megszüntetése vagy öröklés útján szerzett, vagy
  • a tulajdonában lévő lakás lebontását a települési önkormányzat jegyzője elrendelte vagy engedélyezte, vagy
  • lakását legalább két éve haszonélvezettel terhelten örökölte, vagy ajándékozás jogcímén szerezte és a haszonélvező a lakásban lakik. Lakástulajdonnak minősül a gazdasági társaság tagja által a társaság részére vagyoni hozzájárulásként szolgáltatott, valamint az építési és használatbavételi (fennmaradási) engedélyben vagy a használatbavétel tudomásulvételét igazoló hatósági bizonyítványban meghatározott céltól, illetőleg a rendeltetésétől tartósan eltérő célra használható lakás is.
Ki lehet jogosult a magyar állampolgárokon kívül akadálymentesítési támogatás igénybevételére?
  • menekült vagy oltalmazott jogállású személy,
  • az a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személy, aki a szabad mozgás és a három hónapot meghaladó tartózkodás jogát Magyarország területén gyakorolja, és a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény szerint bejelentett lakóhellyel rendelkezik,
  • a harmadik országbeli állampolgár, ha bevándorolt vagy letelepedett jogállással rendelkezik,
  • a hontalan jogállással, vagy
  • menekült vagy oltalmazott jogállással rendelkező személy.
Kapcsolatfelvétel
close slider

    a *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező